Mi az a via ferrata?

A Via ferrata az alpesi típusú hegyek meredek, nehezen járható szikláin kialakított mesterséges útvonal. Legfontosabb eszköze a drótkötél, ami elsősorban biztosításra szolgál, de kapaszkodásra is igénybe vehető. Néha kevés maga a drótkötél az előbbre jutáshoz, ilyenkor létrákat, mesterséges lépéseket vagy drótkötél hidakat építenek be.

A családbarát utaktól kezdve a haladóig mindenki megtalálja a szintjéhez való szórakozást.

Lienztől néhány kilométerre találjuk a Galitzenbach szurdokát (Galitzenklamm). Jól kiépített úton, fahidakon át vezet az út a szurdokban, amelynek során a hatalmas sziklák között vízesésekben gyönyörködhetünk.

A GALITZENKLAMM KLETTERSTEIG PARK CSAK 15 PERCRE VAN TŐLÜNK!

A nehézségi fokokat az abc nagybetűivel jelölik A-F-ig. Az „A” a legkönnyebb és az „F” már extrém nehéz. Ahogy haladunk előre az abc-ben, úgy lesz egyre meredekebb és nehezebb a mászás, ráadásul egyre kevesebb mesterséges eszközt találunk, ami segítene. Az „A”-s nehézségű jobban hasonlít a hegyi túrázáshoz, inkább egy drótkötéllel biztosított hegyi túrázás. A kihívások a „C”-től kezdődnek. Az „E és F”-es ferraták már függőleges, áthajló falakon vezetnek, nagyon jó mászó tudást igényelnek. A – könnyű, B – kissé nehéz , C – nehéz, D – nagyon nehéz, E /F– extrém nehéz

Itt is, csak úgy mint az élet bármely területén, érdemes betartani a fokozatosság elvét. Képességeinket, határainkat óvatosan feltérképezve “ereszthetjük bele” magunkat egyre nehezebb és nehezebb mászásokba. A sport nagyon összetett. Nem elegendő, ha jó mászó vagy, ismerned kell a hegyeket, a biztosítási technikákat, az időjárást és még megannyi dolgot, hogy a mászással eltöltött idő rekreáció legyen ne rémálom.

A via ferrátázáshoz használt felszerelés 5 fontos részből áll:
– beülő; – energiaelnyelő fék
, ez tompítja az esés energiáját; – kantár, mely a beülőhöz csatlakozik, – karabinerek; – sisak.

Ezek az eszközök biztosítanak téged mászás közben, használatukat minden túra előtt ismertetjük.

Családi Via Ferrata - Kétórás program

A családi via ferrata ideális kezdő via ferratásoknak és gyermekeknek 10 éves kortól, hiszen a pálya könnyen teljesíthető, élvezhető. A pályán a mászást végig drótkötél segíti és a kicsit nehezebb részeken lépcsőt és egyéb könnyítéseket szereltek fel. Mászás közben gyönyörködhetünk a kilátásban.

Jó helyszín délutáni családi programnak, a viaferrata fal tövében erdei játszótér is rendelkezésre áll.

 

A családi via ferrata program ára: 52 euró + belépő a nemzeti parkba -6 euró


Normál Via Ferrata

A Galitzenklamm szurdokban folyó kristálytiszta hegyi patak mellett halad, melyet gyönyörű vízesések törnek meg.

Vegyes összetettségű útvonal, melyet a könnyed sétaszerű részek, függőleges falak és a vízesések fölött átvezető drótkötél hidak tesznek felejthetetlenné.

 

A normál via ferrata program ára: 52 euró + belépő a nemzeti parkba -6 euró


Adrenalin Via Ferrata

Az adrenalin viaferrata programunk azoknak jó, akik szeretik az izgalmakat, a hosszabb mászásokat és közepes, vagy annál jobb állóképességgel rendelkeznek. Akik ezt a programot választják, függőhidakat, meredek sziklafalakat, sokszor áthajló szirteket fognak leküzdeni. Tizennégy éves kortól bárkinek ajánljuk, egyéb programjaink kiegészítésére is.

 

Az adrenalin via ferrata program ára: 52 euró + belépő a nemzeti parkba -6 euró


Dopamin-extrém Via Ferrata

A Dopamin nevű útvonal beszállóhelye a Galitzenklamm park bejáratától kb. 2 perc sétával érhető el az út jobb oldalán. A sziklafalat egy kis függőhídon érjük el és máris C és D nehézségekben találjuk magunkat. Fantasztikus, kitett mászás, amit ha akarunk tovább nehezíthetünk az ún. Mazochista variációval, így az “F” fokozatot is kipróbálhatjuk.

Lefelé is nagyon jól biztosított az útvonal, fontos is a használata, mert helyenként murvás, csúszós a talaj. A falról a szurdok mindhárom vízesése belátható, ill. Lienz városa is a szemünk elé tárul.

 

A dopamin-extrém via ferrata program ára: 52 euró + belépő a nemzeti parkba -6 euró


A túra menete

Személyes felszerelés, amit a vízre hozni kell: fürdőruha, törülköző, zokni

Minden nap 9.30, 13.30 és 16.30 órakor indul túra. Kérjük,legkésőbb 20 perccel a túra indulása előtt jelenjetek meg bázisunkon. A későkre max. 15 percet várunk, (amennyiben nem tudunk velük kapcsolatba lépni telefonon).

Vendégeinket a jelentkezés sorrendjében csoportokba osztjuk (lehetőség van egyéni időpontokat is kérni).

 

találkozó a rafting.hu vadvízi bázisán,

felszerelés kiosztása (neoprén ruha és cipő, mentőmellény, sisak),

átöltözés, papírmunka

út a program helyszínére folyó, kanyon), balesetvédelmi és evezéstechnikai oktatás

indul a program

átöltözés, a felszerelés leadása, visszautazás a bázisra kb. 20 perc.

 

A fenti forgatókönyv áll minden egyéb program esetén, csak másfajta felszerelésekkel.

A programokon való részvétel feltétele:

  • úszás tudás;
  • 18 év alatt szülői engedély;
  • pszichikai és fizikai alkalmasság;
  • az alkoholos-, vagy kábítószeres befolyásoltság kizáró tényező
  • sport és balesetbiztosítás
  • erős allergia vagy egyéb rendszeresen szedett gyógyszer szedés esetén  a gyógyszerek vízhatlan szállítását biztosítjuk.